Anya és/vagy pszichológus
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet fordítunk a lélektani ismeretekre. Magazinok, újságok, tévéműsorok foglalkoznak komolyabb vagy kevésbé tudományos szinten a pszichológiával és annak kutatási eredményeivel. A gyermekek fejlődése és nevelése iránt érdeklődő szülők különösen kedvelik e tudományterület eredményeit. Szinte minden csecsemőkkel és gyerekekkel foglalkozó orgánumban megjelennek olyan cikkek, amik a szülőket informálják arról, hogy adott életkorban mi történik a csemetéjük lelkében, illetve arról, hogy különböző jelenségeknek milyen pszichológiai háttere, hatása van.
Én magam örülök annak, hogy az embereket érdekli gyermekük lelki fejlődése, hogy szeretnék megérteni, mi zajlik benne – és esetleg igyekeznek is az információkat figyelembe véve reagálni rájuk.
Mint általában a pszichológushallgatók, magam is meglehetősen sok információval rendelkezem a fejlődéslélektan területéről, így amikor kislányom még a pocakomban volt, úgy éreztem, nem nagyon kerülhetek olyan helyzetbe, amire ne sejteném a magyarázatot – vagy legalább azt ne tudnám, hogy hol tudnék több információt szerezni az adott jelenségről. Az élet és a kisbabám azonban bebizonyította, hogy a túl sok tudás olykor zavaró is lehet… Már a szülőágyon megszólaltak pszichológiai tanulmányaim „vészcsengői”, amikor születése után pár perccel kislányom nem kezdett el azonnal szopizni. Hiszen én azt olvastam, hogy a szopás egy reflexes folyamat, aminek működnie kell – ha pedig nem működik, akkor valami baj van. A szülésznő persze megnyugtatott, hogy szegény fáradt, hiszen most született meg, és persze nem sokkal később szopott is az én babám.
Később a mozgással kapcsolatban jöttek elő a rémképek, mivel az én lánykám az átlagosnál sokkal lassabban érte el a mozgásfejlődés különböző lépcsőfokait. Előszedtem a tankönyveket, hogy utánaolvassak, hol kellene éppen tartanunk. Hiába mondta a gyerekorvos, hogy szerinte nincs semmi baja a gyerekemnek, én már attól féltem, ha nem fejlesztjük a mozgását, az iskolában diszlexiás lesz, és tanulási gondokkal küzd majd – hisz’ ezek a későbbi problémák már akkor elővételezhetők, amikor a baba mozgása nem a megfelelő ütemben vagy módon halad. Ilyen jellemző például a mászás kimaradása, vagy a megkésett fejlődés. Én, mint aggódó anyuka és a pszichológiában valamelyest jártas személy, rögtön segítséget kerestem, és tudni akartam, hogy neurológiailag minden rendben van-e. A vizsgálatokra nagyon sokára kaptunk időpontot, de a fejlesztő foglalkozásokat már elkezdtük. Mire eljött a neurológiai vizsgálat ideje, már kezdett beindulni a kicsikém mozgása. Persze az orvosok semmi komoly problémát nem állapítottak meg, és a gyerekorvos arcán is csak a „Na ugye, én megmondtam!” – mosolya ült.
Az alvással nem volt semmi problémánk, de a 9. hónaptól kezdve kisbabám gyakran felébredt éjszakánként. Felvonultatva összes erről meglévő tudásomat, megint kissé tanácstalanul álltam a dolog előtt. Eszembe jutott, hogy itt a szeparációs szorongás ideje, amire jellemző, hogy a kisgyerekben félelmet kelt, ha rövid időre is, de elszakad anyjától, s mivel az alvás egy szeparációs helyzet, ez okozhat alvási problémákat. De lehet, hogy éppen fejlődési ugrás előtt állunk (nem sokkal ezután kezdett kúszni) és emiatt nem tud nyugodtan pihenni… Lehetett persze azzal is magyarázni, hogy éppen jöttek a fogai, de azzal is, hogy esetleg kevés a tej és egyszerűen a korgó gyomra ébreszti fel… Magyarázat tehát van bőven erre a jelenségre is.