Ál-arc – A testdiszmorfiás zavar bemutatása
„Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.” (Weöres Sándor)
Nem ritka, hogy az emberek elégedetlenek küllemükkel, s bizonyos testrészeiket szívesen elcserélnék barátjukkal vagy barátnőjükkel. Azt azonban kevesen gondolják, hogy ez az érzés néha kóros méreteket ölt némely ember gondolkodásában. Ez is betegség, melynek neve: diszmorfofóbia (testdiszmorfiás zavar). Több mint egy évszázaddal ezelőtt írta le ezt a zavart dysmorphophobia néven Enrico Morselli olasz pszichiáter. A betegség elnevezése a görög „dysmorphia” – alaktalanság szóból ered, amely már Hérodotosz ókori írásaiban is fellelhető.
A világtörténelemből és az irodalomból számos példa ismert, melyek a külső megjelenés rendellenességének sorsfordító szerepét állítják középpontba. Gondoljunk csak Quasimodóra, Cyranóra, az Operaház fantomjára vagy a XIX-XX. századi irodalomból jól ismert Gregor Samsára, Kafka féreggé változott hősére. Ezek a – történetekből ismert – „torz” alakok elrejtették testi hibáikat és eltávolodtak a környezetüktől, mert szentül hitték, hogy csúnyák. Féltek attól, hogy mások előtt nevetségessé válnak, s nem fogadják el őket az emberek.
A tünetek közé sorolható: a saját test észlelésének zavara, elégedetlenség bizonyos testrészekkel, a hibás testfelületek elrejtése, állandó ellenőrzése, amely alapvetően jelentős szorongással és az élettér beszűkülésével jár. A torznak észlelt testtel való állandó foglalkozás jelentős teljesítménycsökkenést eredményez az élet minden területén. A betegség kezdete viszonylag fiatal életkorra tehető, s megfelelő kezelés nélkül krónikussá válik.
A testdiszmorfiás páciensek attól a képzettől szenvednek, hogy valamilyen deformitás van a testükön. Ez a deficit az esetek egy részében egyáltalán nem létezik, csupán a páciensek képzelik a meglétüket. Az esetek többi részében pedig valóban van egy kis szépséghiba, de a betegek aggodalma túlzott. A testi hibájukkal való állandó foglalkozás leköti idejük nagy részét, és nem magyarázható más mentális zavarral (pl.: olyan bőrhibákkal kapcsolatos problémák esetén, melyek kialakulásának hátterében egyértelműen organikus okok állnak).
Időigényes és visszatérő szokásaikhoz sorolhatóak: a test tükörben való ellenőrzése – vagy éppen ellenkezőleg, a tükrök elkerülése; testi problémájuk elrejtése ruha, smink, paróka stb. felhasználásával. Orvosról orvosra járnak testi hibájuk korrekciójának reményében, így főleg bőrgyógyászati és plasztikai sebészeti rendeléseken jelennek meg és részesülnek kezelésben.
Vegyük például annak a 32 éves brókernek az esetét, aki kopaszodása miatt fordult bőrgyógyászához. Elmondta, hogy órákat szokott a tükör előtt tölteni, miközben a haját nézegeti és nagyon ideges, ha hajszálakat talál a zuhanyzótálcában. Mások előtt magabiztosnak látszik, de úgy érzi, undorító, és nem tud barátnőt szerezni. Két éve szenved attól, hogy hibákat keres a testén, azóta átesett két orrműtéten, és számtalan plasztikai sebésznél, bőrgyógyásznál járt már. Helyzetét kétségbeejtőnek tartja, és gyakran gondol az öngyilkosságra. (Schwartz, 2008)
A gondolkodás középpontjába is a vélt vagy valós probléma kerül, ami alapvetően irányítja a beteg érzelmeit, társas kapcsolatait és helyzetekhez való viszonyulásait is. A betegség miatt kialakuló distressz olyan cselekvéseket eredményezhet, mint öngyilkossági kísérletek vagy gondolatok, a „helytelen” orvosi vagy sebészeti beavatkozások javítása, újabb orvosok keresése, a legtöbb hétköznapi tevékenység mellőzése, teljesítménycsökkenés a munkában.