
Magyarországon ma tízből hét nő gondolja azt, hogy elsősorban a nők feladata a család és a háztartás dolgairól gondoskodni. Ennél is többen, több mint háromnegyedük osztja azt a véleményt, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról – derült ki a Magyar Fogyasztó Platform Találd a NŐT! című konferenciáján, ahol a résztvevők értékes információkat tudhattak meg többek között a nők fogyasztási, médiahasználati és internetezési szokásairól, de „lehullt a lepel” az elérésükhöz szükséges leghatékonyabb kommunikációs eszközökről is. Az alábbiakban a konferencia fő témáiból szemezgetünk, s dióhéjban összefoglalunk néhány érdekes megállapítást.
A szakkonferencia nyitóelőadója, dr. Csernus Imre rávilágított arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a mai világban a hölgyek elkezdtek férfiasodni, azaz érzelmi szempontból zárkózottabbá váltak. Talán ennek is „köszönhetően” nem mindig tudják megélni önnön valójukat, hiszen a nő – mint a legtöbb ember – akkor válik teljessé, ha racionális és az emocionális intelligenciája egyensúlyban van.
Az ELLE Magazin olvasói körében végzett kutatásokból az is kiderült, milyennek látják magukat a magyar nők átlagon felüli kíváncsinak, intuitívnak és érzékenynek tartják magukat, mindennél fontosabbnak gondolják a hűséget és állítják, hogy a boldog házassághoz elengedhetetlen a szexuális tapasztalat – mindemellett a nyugat európai hölgyekkel ellentétben elsősorban a férfiaknak akarnak tetszeni és nem önmaguknak.
Bár minden nő egy külön egyéniség, a kutatók a számokból mégis „megalkották” a jól körülírható és valójában persze nem létező átlagnőt, akinek családja védelme, azaz szerettei biztonsága jelenti a legfontosabb értéket, ugyanakkor a jókedvet, a tisztességet, a békét és a belső harmóniát sokkal fontosabbnak tartja a régió más országaiban élő társainál.