Az első lépés a súlyleadáshoz vezető rögös úton az elhatározás megszületése

Sikertelen és „túl sikeres” fogyókúrák

A WHO Európai Régiójában minden második felnőtt és a gyermekek ötöde túlsúlyos (túlsúlyosnak azok az egyének számítanak, akiknek BMI index 25-30 között van, 30 feletti BMI index esetén már kövérségről, elhízottságról beszélünk). Csak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg több mint 70 millió ember elhízott, ezen felül további 163 millióan túlsúlyosak. Ennek előfordulása Magyarországon még ennél is nagyobb mértékű: az iskolás gyermekek és a 18-30 év közötti felnőttek csaknem fele túlsúlyos, a 40 év felettiek között az elhízottak aránya 60-75%!  A magyaroknak csupán egyharmada elégedett a testsúlyával, és minden második gondolja úgy, hogy súlyfelesleggel rendelkezik, egytizedük pedig egyenesen elhízottnak tartja magát. Mindössze néhány százalékos azok aránya, akik túl soványnak találják magukat. A magyar fiatalok közel fele elégedetlen a testével – az általános iskolások 25 százaléka, míg a középiskolások több mint 40 százaléka már legalább egyszer fogyókúrázott életében. A 18 és 25 év közötti magyar fiatalok 0,5-1 százaléka anorexiában, 3-4 százaléka bulímiában szenved…

Megdöbbentőek és elgondolkodtatóak a fenti adatok: míg az emberek egy része túlsúlytól szenved, mások evészavarral küszködnek és/vagy kórosan soványak. És mi a közös a két végletben? A fogyókúra. Míg a túlsúlyos és elhízott embereknek egészségügyi érdekük a súlycsökkentés, az evészavarral küszködők a mai szépségideálnak akarnak megfelelni. A médiának igen nagy szerepe van mindkettő kialakulásában. Egyrészről a divattá vált karcsúságideált hirdeti („minél vékonyabb, annál szebb”), másrészről a reklámok egészségtelen, alacsony tápértékű, hizlaló, de olcsó ételek fogyasztására buzdítanak. Nem csoda, hogy e kettősség frusztrációt, stresszt és disszonanciát okoz. A (vélt vagy valós) feleslegtől való megszabadulás kényszere elsősorban a nőket érinti, akik meg akarnak felelni a kor elvárásainak. A médiában bőven fellelhetők a különböző fogyókúrás módszerek, tippek, tanácsok. Ám a fogyókúrák 95 százaléka teljes kudarc. Sokan nem bírják betartani az emberpróbáló diétákat: az éhséget nem könnyű elviselni. És ha sikerül is megszabadulni néhány kilótól, a legtöbben rövid időn belül visszaszedik akár a leadott kilók kétszeresét is!

Legtöbben a módszerekben keresik a hibát, pedig gyakorlatilag bármelyik fogyókúra eredményes lehet, amely egészségesebb táplálkozásra és rendszeres testmozgásra buzdít. Azonban a fogyókúrás módszerek nem térnek ki sem a diétázás korlátaira, sem a pszichés tényezőkre. A fogyókúráknak ugyanis vannak korlátai. Bebizonyosodott, hogy a tápláléktól való megfosztás falásrohamhoz vezethet. Éhezést követően az egyének nemcsak az elmaradt tápanyagot pótolják, hanem hajlamosak jóval több élelmet magukhoz venni (Coscina és Dixon, 1983). Ráadásul az élelemmegvonás lelassítja az anyagcserét. Ha lelassul az anyagcsere, csökken a kalória-felhasználás, ami súlygyarapodáshoz vezet. Ez magyarázattal szolgál arra, miért válnak egyre nehezebbé az egymás utáni fogyókúrák: a szervezet minden egyes próbálkozás után tovább csökkenti az anyagcsere sebességét (Brownell, 1988).