Jelenlegi hely

A dac

Tanoda képe

Őzinek fiúnak kellett volna születnie. De lány lett. Ő is, a második a sorban a négy között. „Azért vagyok fiús.” Ő a legszebb, nagy barna szemek, világos bőr, barnásszőke haj, karcsú alkat, csibészes mosoly.

Már az elején feltűnt, lenyűgöző személyiség. Vagány, mindig derűs, csendes és meghökkentően gyors felfogású. Néha bejön és elvonul egy sarokba, fülében a zenejátszó és hallgat. Az elején még odamentem hozzá ilyenkor: „Valami baj van?” „Nem, csak ülök.” Békén hagyom, látom rajta, hogy jólesik neki az egyedüllét. „Sokan vannak otthon”, magyarázza Eszter, „pihen ilyenkor”. Aztán én is látom, hazaviszem tanoda után őket, s Őziék behívnak minket. Nagy udvar, körben kis házikók, (mint egy cigánytábor, jut eszembe), szekér, lovak, kutyák. Négy család lakik itt, rokonok, sok gyerek, kevés hely, mozgás, nyüzsgés mindenhol. Az udvaron álldogálunk zavartan, és magyarázzuk, hogy kik és miért vagyunk itt. Az édesanyja – apró, fiatal, szőke nő –, és a nagymama – fekete hajú, nagydarab asszonyság – bizalmatlanok. Érzem, ahogy rám néznek, látom az értetlenséget az arcukon: „Mit akarnak itt ezek?” Meghökkent, mert még nem tapasztaltam ezt a faluban. Mire ez a bizalmatlanság? Sebesen magyarázom, hogy mit akarunk, hogy akarjuk, oldódnak, a továbbtanulásnál már bekapcsolódnak. „Fontos”, mondja az anya „hogy ne járjanak úgy, mint én, hogy ne éljen úgy, mint én, nekik legyen más, több lehetőség”. Az anyának csak általános iskolája van, a nagymamának még az sem. A gyerekek a faluban kezdték az iskolát, de nem ment. Nem ment, mert a tanárok elkülönítve kezelték őket, ők a „rosszak”. A „Vaskosok”. Hallottam már róluk, ők, akik a helybéli cigányok szerint is a „rosszak”. Meglep, mert a gyerekeknek nem „Vaskos” a vezetéknevük. „Nem, mert az anyjuk Vaskos, nem az apjuk.” Úristen, milyen stigma ez?! Mitől rossz ez a család? A cigányok rémtörténeteket mesélnek a „rossz Vaskosokról” (mert vannak jók is), nem lehet eligazodni, érvelésük önmagába fut vissza, rosszak, mert hozzájuk képest rosszak. Értetlenül állok. Szegényebbek, az látszik, zsúfoltabban élnek, az szembetűnő, lovat tartanak, erről hírhedtek.

Pár év után a gyerekeket Eszter segítségével átmenekítik a szomszéd falu iskolájába. Ott nem ismerik őket. Ott hátha másképp lesz. A kisebbik már ott kezdi az iskolát. A nagyobbik ott fejezi be. És Őzi, újrakezdve egy osztályt, folytatja. Újrakezdi, mert alig tud a tananyagból valamit, szinte semmi alapja nincsen. És az elején még jól megy. Jó jegyek, lelkesedés, aztán valami történik és a megnyitott kiskapu becsukódik.

Valami megjegyzés, valami apró kis utalás. Őzi nem rendetlen az órákon, legalábbis az elején még nem. Csak nem felel, ha felszólítják, üresen adja be a dolgozatait. Aztán már vissza is szól, aztán már ki is küldik. Félévkor szinte minden fontos tárgyból megbukik.

Döbbentem lapozgatom a félévi bizonyítványát: „Őzi, mindenből?” „Nem, énekből és tesiből…” „na, jó, de mindenből, ami fontos…?!” „Nem érdekel!” Dacosan néz, ugrik rögtön, azt látom. És aztán üldögélünk egymás mellett és beszélgetünk, sorra vesszük a tárgyakat, a tanárokat, a kapcsolatokat. „Nem tanulok! Nem tanulok az ő kedvükért! Utálom mindet!” „Engem szeretsz?” – vágok közbe. Én is zavarba jövök ettől a kérdéstől. Nem kellett volna megkérdeznem, csak valahogy muszáj volt ellenpontozni ezt az indulatot. „Velem jóban vagy, nem?” finomítom a kérdést, „tanulj az én kedvemért”. És miért ezt? Miért valaki kedvéért? Miért nem önmagáért? Ez csak az eleje, biztatom magam. Hökkenten néz rám, aztán elterül az arcán csibészes mosolya. „Igen, téged szeretlek.” Akkor jó, akkor kezdjük az elején. És megbeszéltük, hogy megmutatjuk, mit érünk így ketten. Hogy bebizonyítjuk, hogy megy, sőt neki könnyen megy.

Aztán nem szól, nekiülünk. Tényleg elképesztő a felfogása, gyors, pontos, pillanatokon belül érti, tudja az anyagot. A következő héten csak úgy mellékesen odaveti: „kaptam egy 4/5-öt matekból és egy hármast magyarból”. „Jó, nagyon jó!” Minden héten hoz valamit, egy négyest, egy hármast, időnként egy kettest, de egyest nem. Már reménykedünk, nem lesz ebből bukás. Terveket kovácsolunk, van még három éve az általánosból, lassan, biztosan javítunk, aztán továbbtanulás. Hova? Szakközép? Gimi?!

Aztán beüt a mennykő. Nem jön a tanodába, csak az édesanyja néz be. „Mi van Őzivel?” „Mi van vele?!!” És már ömlik belőle a panasz, hogy a gyerek sírva jött haza az iskolából, hogy intőt kapott, mert a tanár szerint levelezett órán. Arizóna szoba, szidás és végül hátraültették a „cigányok” közé. „Milyen cigányok?” „Hát az oláh cigányok közé!” Mert akik ebben a faluban laknak, azok magyar cigányok, akik szerint az oláh cigányok a „rosszak”. És Őzi, aki ebben a faluban csak „rossz” cigány családból származott, ott még rosszabb helyzetbe került. Pedig csak egy papírzsebkendőt adott hátra, de a tanár nem hitte. „Nekem nem hazudik a gyerekem! Ha levelezett volna, nekem megmondja!” És az anya bemegy az iskolába, veszekszik a tanárral, indulatos annyira, hogy elmagyarázni sem tudja, hogy mi a baj.

„Nem kell ide továbbtanulás! Miért?! Hogy még tovább kínozzák?! Legyen meg a nyolc általános, ha nem, az se baj!” Próbálom csitítani, de nem hallgat el, amíg el nem mondja, ki nem önti az egészet, meggyőzhetetlen, ideges, dühös. Mindenkire, rám, az iskolára, aki bántotta a gyerekét, mindenkire, aki most a szeme elé kerül. Aztán elmegy, a gyerek pedig nem jön.

Következő héten várakozóan nézem az ajtót, jönnek a nagyok, aztán idővel a kicsik, s végül hátul megjelenik Őzi. Vidám és derűs, mint mindig. Most mi legyen? Megemlítsem? Beszéljek vele? Épp mással tanulok, de intek neki, hogy látom és örülök. De már ott van vele Ani, aki mindig lógásra csábítja, „gyere, az udvaron olvassuk a kötelezőt!” Már mennék, hogy visszatartsam, mert a múltkor is olvasás címén tűntek el, ám erre nincs szükség. „Hagyjál már, én most körit tanulok!” – rázza le, és kiveszi a könyvét.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.