Jelenlegi hely

A büntetés

Tanoda képe

Ma is, mint szinte mindig, Kövi érkezett elsőnek, sőt már előttünk befutott. Biciklije odatámasztva a művelődési ház falához, ő sehol. Aztán látom, hogy a kerítés mellett álldogál, félig elbújik a bokor mögött. „Jé, már itt vagy?” „Csak most jöttem”. Látom, hogy ideges, feszült, babrálja a táskáját. Biztos elmondja, hogy mi történt. Vagy megkérdezzem? Mi a legjobb? A saját gyerekemet megkérdezném, őt nem merem, mert hátha elijesztem. Ma a folyosón vagyunk, foglalt a nagyterem, valami önkormányzati ügyintézés, asztalok sorban, üresen, egy nő unatkozik odabent.

„Segítesz cipelni az asztalokat?” Lentről hozzuk, sorba rakjuk a fal mellett, innen nézve egészen otthonos – igaz, tanulásra kevésbé alkalmas, de hát ez van.

Kész, berendeztük, Kövi lezuttyan a padra. „Baj van” és elkezd mesélni: iskolai történet, beszélget órán, rászól a tanár egyszer-kétszer, ő visszaszól (szemtelen), erre a tanár kiküldi az óráról. Sok van már a rovásán, ezt Kövi is tudja, idegesen álldogál a folyosón, amikor kinyílik a tanári szoba ajtaja és kilép az osztályfőnöke. És itt a gond! Az osztályfőnökével „nincs jóban”, kölcsönös az ellenszenv, magatartási gondok, rossz jegyek, fenyegetések, hogy kirúgatja. Ha most rajtakapja, újabb rossz pont. Nem gondolkozik, hanem rögtön dönt: határozott léptekkel elindul a férfi WC felé. – „Miért, Kövi?” „Megijedtem, hogy mi lesz?” „De hát, tudhattad, hogy…” És igazán mit is tudhatott? Hogy lebukik? Hogy kiderül? Hogy még nagyobb lesz a baj? Tudta. Viszont egy utolsó kétségbeesett próbálkozás, hogy hátha, hátha nem szólítja meg, hátha elhiszi, hogy WC-re megy, hátha nem lesz baj. Nem így lett, a tanár megállította, megkérdezte, leellenőrizte és lebuktatta. Aztán ordítozás, szidás és végül a fenyegetés: „fegyelmi tárgyalást” hívnak össze a héten ebben az ügyben.

Értetlenül pislogok. „Mit?” „Fegyelmi tárgyalást.” „Mire?” „Hát, hogy kirúgjanak.” „Kövi, tudod, döntöttél, rosszul döntöttél. Kipróbáltad, hátha sikerül, de még rosszabb lett. Ebből kéne valamit most levonnunk, elgondolkodnunk, hogy ezt kipróbáltad, de nem ment. Nem érte meg. Legközelebb tudd, hogy mégis a legjobb…”

Szótlanul hallgat, nem száll vitába, csak egyszer emeli fel a hangját. „Meg sem hallgatott, hogy miért hazudtam, hogy megijedtem…, azt mondta, anyámat is behívatja, megint.” Hülyén érzem magam, mert Kövi tudja, hogy hibásan döntött, tökéletesen tisztában van a helyzettel. Papolhatok neki a döntéseink helyességéről és helytelenségéről, ezek következményeiről.

Azon gondolkodtam, hogy én mikor hazudtam legutóbb. A héten, a napokban? Hányszor mentjük a bőrünket mi is, hányszor sikerül és hányszor nem? Nem azt kellene inkább a pedagógusnak megértetni vele, hogy mindig vállalni kell a döntéseinkért a következményeket? A rosszért a rosszat, a jóért a jót. Nem érne többet vele ő is? Nem lehetne ezt megérteni? Hogy megijedt, döntött, rosszul döntött. Így csak újabb baj, indulat, felháborodás, hogy a tanár igazságtalan volt. Ebből így nem tanul, hiába érti, nagyobb a félelme.

Mert baj van és ez a kis baj csak a nagyobbat tetézi otthon. Mert félti az édesanyját, félti attól, hogy bemegy az iskolába és összeomlik.

Nincs három hónapja, hogy az öt gyerekből a legnagyobb fiút megütötte az áram a fürdőszobában. A szülők nem voltak otthon, csak a két kisebbik fiú, Kövi és az öccse. Ők húzták ki a szétégett holttestet a fürdőszobából, ők szaladtak segítségért a szomszédba. A cigányok azt beszélték, hogy a halál eltévedt, mert a szomszédban haldokló rákos öregembert kellett volna elvigye, de rossz helyre ment be. Az eltévedt halál elvitte a testvérét, de Kövi nem sír azóta. Sőt, nem látszik rajta semmi. Nem látszik rajta semmi? Az iskolában fékezhetetlen, az órákon nem figyel, a tanulmányi eredménye egyre rosszabb.

„Kövi, az iskolában tudják…?” Tudják. A Tanodába rendszeresen jár, nehéz vele, mert csak addig van nyugton, ha mellette ülünk, ha vele tanulunk, ha rá figyelünk. Különben szétszedi a házat, piszkálja a kicsiket, kötözködik a nagyokkal. De rendszeresen jár, tanul, befejezi, aztán idővel hazaküldöm: „Menj, édesem, már eddig vagyok veled!” Mutatom meddig. Vigyorog. „Stop, please!”, emeli fel kezét. Merthogy angolul tanul.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.