Jelenlegi hely

Nem Istváné itt a tér

Nagy Bendegúz képe
Nem Istváné itt a tér

Nem Istváné itt a tér

Miskolc belvárosában a Málnás fagyizó előtt, Sogival az esti portugál-iráni meccsre hangolódva a napi fagylalt penzumot fogyasztjuk, a sóskaramell és pisztácia ízű jeges nyalatjuk egyszerűen isteni, de a mai napon fügés-karamellel kényeztetem ízlelő bimbóimat.

A túloldalon, a városházával átellenben miskolci erőszakszervek hat egyenruhás dolgozója tart rögtönzött munkamegbeszélést. Nem szeretem őket, a látványuktól is kiráz a hideg, ők azok, akik akárhányszor autóval végiggurulok a belvárosban, a polgármester parancsának megfelelően minden egyes alkalommal megállítanak, és leellenőrzik, hogy mára virradóra még mindig nyomorék vagyok-e, még mindig érvényes-e az engedélyem és még mindig enyém-e az autó, amiben ülök, illetve, hogy miért nem költöztem még el a Nemzeti Színház tőszomszédságából. Ők azok, akik a minap is megbüntettek szabályos parkolás miatt a Berze parkban, az erkélyem alatt.

Az okát nem tudom, ahogy a többi miskolci mozgássérült barátom és ismerősöm sem, de tény, hogy az utóbbi években Miskolc belvárosában a MIÖR ha kell, ha nem, többnyire jogtalanul, állandóan megbüntet bennünket. Ilyen esetekben a sikertelen emailes és telefonos kapcsolatfelvételt követően személyes meghallgatást kérek a MIÖR vezetőjétől, aki de jure szóban rendszerint elismeri az igazam, de facto azonban az ügyet, minden ügyet habozás nélkül megküld a Miskolci Rendőrkapitányságra szabálysértési eljárás lefolytatására.

Minden ehhez hasonló esetben felszólítom őket, hogy a közeljövőben méltóztassanak egy fokkal körültekintőbben mérlegelni, lehetőleg nem rögtön büntetni, hogy a Magyar ex-Köztársaság területén érvényes útlevéllel és lakcímmel rendelkező, a magyar ex-Alkotmány értelmében kerekesszékes ex-keresztény fehér ember, röviden: ÉN, szükségszerűen ne érezze magát mozgássérült helyett nyomoréknak minden egyes nap.

Normál esetben a Színház melletti közterületen parkolok, ahol az évek alatt szintén több esetben büntettek már meg jogtalanul, de a miskolci Operafesztivál és hasonló rendezvények idejére muszáj vagyok máshol parkolót keresni, ami kerekesszékkel és autóval nem a legkönnyebb mutatvány errefelé.

Pár napja, amikor újfent jogtalanul megbüntettek a Berze parkban, kedves barátom fiának a temetéséről érkeztünk épp haza, leparkoltam, kitettem az engedélyt és feljöttünk a lakásba. Reggel az erkélyről láttam, hogy az autó ablakában, esővízben ázva-úszva újfent ott figyel a nem óhajtott kék csomag. Minekutána elsősorban hosszasan és cifrán káromkodtam, lementem megnézni a helyzetet. A szélvédő árnyékoló lecsúszott és magával sodorta a mindenható KÉK engedélyt, ami ennek ellenére jól láthatóan és olvashatóan ott hevert a jobb első ülés közepén.

Ezen kívül az autó hátulján, eléggé észrevehető módon ott virít két kerekesszékes matrica, valamint, ha a MIÖR munkatársai, akikkel naponta rendszeresen köszönünk, de legalábbis biccentünk egymásnak, akik mindennap az én autóm mellett cigiznek a Színház pénztáránál, nem vak droid módjára büntetnének és netán benéznének az autó ablakán is, láthatnák a kormánykerék mellett a semmi mással össze nem téveszthető kézivezérlést is.

Semmi kétség, csak a munkájukat végzik, de azt olyan indokolatlan alapossággal és rosszindulattal, mintha az életük függne tőle. Némelyikük, akinek egyenruhájába és usankája alá egy kis együttérzés és intelligencia is szorult, zavartan kér minden egyes alkalommal elnézést a visszatérő vegzálás miatt.

A napokban, az Operafesztivál egyik döglesztően forró délutánján felmentünk az avasi kilátóhoz. A kilátó környéke és  a parkoló teljesen dugig volt fesztiválos autókkal, díszlettel és sürgő-forgó emberekkel, ezért a füvön álló többi kocsi mellé mi is beparkoltunk egy fa hűs árnyékába, bekaptunk egy szendvicset, miközben az egyik biztonsági őr feltűnően érdeklődve kerülgetett bennünket. Nem maradtunk túl sokáig, negyedóránál biztosan nem hosszabban, hazafelé indulva kifelé tartottunk a kilátóhoz vezető útnak is csúfolható aszfaltszántáson, amikor szemből, a tengelytörő kátyúk ellenére, mint a veszett fene, egy MIÖR-ös Dacia Duster húzott el. Megálltam, visszatolattam ameddig a parkoló teherautók engedték és a tükörben azt láttam, hogy emberünk, a vakbuzgó biztonsági kápó a MIÖR pribékekkel beszélget, közben pedig egyfolytában ránk mutogat.

Semmi kétség, kihívta ránk a rend helyi őreit. Még nem indulok, kíváncsi vagyok lesz-e további kifutása a véletlennek nem nevezhető találkozásnak. A füves pázsiton szintén illegálisan parkoló többi autóra ügyet sem vetve a Duster egy percen belül megfordult, majd dolga végezetlenül gurult kifelé a kilátótól. Mellénk érve a kér rendőr zavart vigyorral a képén nyugtázta a jelenlétünket, én pedig vidáman szalutálva, tiszteletlenül megemelt hangerővel, Dászfidánijá, Elvtársak!-kal köszöntem nekik.

A Városháza tér túloldaláról a sok zöld egyenruhás közt két kékbe borult rendész egyike felénk mutogat, fülemet megcsapja a hangos,

’Hol, he?’ - kérdés, majd a késedelem nélkül érkező intelligensen érzékeny válasz:

’Ott, he, te g…ci!’ - mire a két kék MIÖR kápó sietős léptekkel indul el felénk a villamossíneken keresztül. Ösztönösen lefuttatok egy ellenőrző programot, mindent BTK-rendben találok nálunk, gyalogszerrel vagyunk, bűnt nem követtünk el, mindössze részesei vagyunk annak a legújabbkori nem- hivatalos miskolci önkormányzati átalány-bűnösség vélelemnek, miszerint a belvárosból a cigányokat, a hajléktalanokat és a nyomorékokat ki kell szorítani.

Az egyenruhások ütemes-lendületes léptekkel közelednek, minden mindegy alapon egyre gyorsabban nyalom a fagyit, mert ki tudja, hogy mi következik, még meddig nyalhatom. Körülnézek, és tőlünk két lépésre, a villamos digitális kijelzője és a fagyizó között felfedezem a rendszerváltás előtti szakadt surranójában dülöngélő, a kosztól merev dzsekijében dermedt pózban állingálva fagyizó társadalmi páriát. Már majdnem megkönnyebbülök, de ugyanakkor el is szégyellem magam. Pár napja innen egy kőhajításnyira az Erzsébet téren az operafesztivál egyik esti koncertjét élveztük épp, amikor a színpad előtt önfeledt mámorban táncoló, két eléggé kapatos és szemmel láthatólag deklasszálódott egyént négy sárga-kék MIÖR kápó benyomulva lefülelte, karon ragadta és kicipelte a térről, a sarok mögött eltüntették őket a szemünk elől.

A kékben játszó társadalomellenes katonák közben átértek a villamossíneken és ránk ügyet sem vetve körbefogják kevésbé szerencsés és sikeres embertársunkat.

’István, fontos emberek jönnek a sétáló utcába, el kellene innen mennie! ’ – szólalt meg egyikük halkan, udvariasan és némiképp szégyenkező hangon, de Istvánunk nem szól, még csak nem is mozdul, teljesen lefoglalja a fagyos élvezet fogyasztása.

’István, nagyon fontos emberek delegációja érkezik a Széchenyi utcába, jöjjön, menjünk! Értse meg, mennie kell innen, nehogy megzavarja őket!’ – majd gyengéden bökdösve, a lehetséges legrövidebb úton tuszkolják be Istvánunkat a hátunk mögött nyíló, a megyeháza végében elterpeszkedő kátyús-kavicsos parkolóba vezető kapualjba.

Szólnom kellene, legalább annyit, hogy tudassam velük, hogy rettenetesen felháborít az eljárás, hogy István szerencsétlen sorsa ellenére végtére is mégiscsak magyar állampolgár, hogy neki is vannak jogai, hogy nem feküdt, még csak nem is ült a földön vagy a padon, hogy egyáltalán mi a jó büdös franc bajuk vele és úgy általába véve, velünk, emberekkel? Pár éve biztosan megtettem volna, meg is tettem, de ők leszoktattak róla, hogy letegyek a hasonló szándékaimról. Annyit egészen biztosan elérnék, hogy a fügés-karamell fagyi keserű szarízűvé váljon a számban. Egyelőre az agyamban érzem ezt az ízt, de ez sem sokkal jobb.

Sogi utánuk fordul, beszámol, hogy István komótosan billegve ballag a parkolót színesítő gödrök között, a rend alapos őrei pedig a kapualj rejtekéből tekintetükkel követik még egy darabig.

Micsoda munka lehet ez is…

 

NBL

2018. június 26.

 

 

 

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.