Jelenlegi hely

Etiópia IX. - Vad szurmák földje

Nagy Bendegúz képe
dizajnolt.ajaktanyer.kibbisben.jpg

 

Etiópia IX.

Vad szurmák földje

Mottó:

’ A csótány és az eukaliptusz fa  ( ’f...cking gumtree’ ahogy egy kedves ausztrál barátom Panamában aposztrofálta pár évvel ezelőtt ) a két legszívósabb fajta a földön. Ott is jól érzi magát, ahol kilenc hónapig egyetlen csepp eső sem esik. ’

’Az etióp port az Atyaúristen egy rossz pillanatában teremhette, hogy két részre ossza az etiópokat: poros cipőjű emberekre és mezítlábas cipőpucolókra. ’

’Az etiópiai porkitörés erősebb a napkitörésnél is, mert ahogy az erődszerű teherbusz kereke belecsattan a halványszürke finomliszt-porkátyúba, a felszálló anyag sokszor a Napot is ellepi’

Mizan Tefari-ban vagyok. A szobám tetejét borító bádogtetőt egyre hangosabban püföli az eső. Rosszat jelent, bajban leszek megint, cuppoghatok a sárban a buszállomás felé. 

Mizan Tefari különös városka. Az előző napokban számtalan szálláshelyről dobtak már ki, mert nem tudtam lemenni a völgybe pisilni.  Fotózás miatt letartóztattak és órákon át tartó kölcsönös tüdőtágító gyakorlatra kényszerítettek a helybéli korrupt zsaruk és önjelölt rendőrök. A főtéren a vicces kedvű helyi lakosok sasokkal akartak felfalatni.

Hat körül már az állomás előtti utolsó szemétkupacok tetején illegek-billegek. Szakad az eső, iszonyatos a sár. Legalábbis akkor még azt hiszem, hogy ez nagy sár. Egyenruhás alkalmazott igazít el a Tum-ba tartó buszhoz. A lejtős buszállomás felázott köves szántásra emlékeztet leginkább. Ketten húznak, ketten tolnak. Az ölemben már halmokban állnak a sárkoloncok. Felmászok a rozsdás lépcsőn, elhelyezkedek a puccos belső motorházfedél egyik sarkán, a széket darabokra szedem, lekaparom a sár nagyját, mert ha rászárad már az Isten is csak légkalapáccsal szedi le róla. A vizes hacukát félszáraz hálózsákra cserélve didergek. A mindössze három órai várakozás közben számtalan pohár forró tea és pár isteni finom szambusza (lencsével töltött etióp csörögefánk) után majdnem időben indulunk el.

Délután öt körül, több mint hét órai rázkódás, üvöltözés és folyamatos pornyelés után megérkezünk Tum-ba. Tum egy falu, amit a topográfusok elfelejtettek felrajzolni a térképre. Leginkább egy elfuserált hálivúdi díszlet-westernvároskára hasonlítana, ha nem Etiópiában lenne.

A buszon megismerkedem az építőmérnök és kivitelező Mr. Freo-val. Mr.Freo jól beszél angolul, mindenben segít nekem. Azt tanácsolja, jól fontoljam meg, hogy tovább akarok-e menni a szurmák földjére. Ő csak Koka faluig jön, ott van dolga. Állítja, hogy nem veszélyesek a szurmák, lehet velük egyezkedni, de nagyon vigyázzak, amikor fényképezek. Mindig engedélyt kell kérni tőlük, és sok esetben fizetni is kell a képekért. Ellenkező esetben nem kizárt, hogy cserébe Kalasnyikovval soroznak meg.

Mr. Freo, csak hogy megnyugtasson, elmesél egy történetet. Két éve Koka környékén egy ültetvény építését próbálta meg levezényelni. Az infrastruktúra teljes hiánya miatt egyébként sem kis vállalás, de az igazi nehezítő körülmény a szurmák ellenséges hozzáállása volt.

A szurmákat, hogy nyugton maradjanak, le kellett fizetni. Zsilettpenge, pálinka, lőszer és némi készpénz a konvertibilis valuta errefelé. Iszonyatos esőzések miatt Mr. Freo két héttel később jutott ki a telepre, ahol a következő látvány fogadta: a félig kész ültetvény és a munkások kunyhói földig rombolva, az építőmunkások fej nélkül kiterítve. Mr.Freo a túlélőktől megtudta, hogy mindössze két napot késett. Szóval lehet a szurmákkal egyezkedni, csak nagyon oda kell figyelni.

Tum-ban szállást keresünk. Egyetlen szálláshely áll rendelkezésre. Igazi luxus fogad: a szobának van száma, ajtaja, ablaka. Az ágy és a hajdani szebb időket megért komód igazi fából készült. Mindössze lakatot nem képesek estére sem keríteni. Felesleges, errefelé nem lopnak. Ez igaz, ezt én is tanúsíthatom. Hamarabb ütnek, ölnek, mint lopnak.

Míg Mr. Freo valami szállítójármű után néz, engem megfognak és átcipelnek a sártengeren keresztül Gideon bárjába. Gideon talpig úriember lévén rögtön kerít nekem túravezetőt és két lovat. Állítja, hogy a szurmák földje alig egy heti lovaglásra van innen. Nem bánom, van tapasztalatom, de kellene még két tartalék ló is. Minden eshetőségre.

Mr. Freo boldogan jön vissza. Holnap reggel, ha addig nem esik többet, lesz egy majdnem új Isuzu teherautó Kibbishbe, a szurmák főfalujába. Szóba elegyednek Gideonnal. Mr. Freo pár percen belül artikulálatlanul üvölt korábbi önjelölt segítőimmel. Kérdezem, mi a baj? Ezek a szerencsétlenek jó sok pénzért lóháton akartak a szurmákhoz küldeni, pedig tudják, hogy a szurmáknak igazi ínyencfalat a lóhús. Géppityuval fogadják a földjükre merészkedő lovasokat, jól megsorozzák őket, amit a lovas a legritkább esetben él túl. Embert nem esznek, de ez már igazán sovány vigasz annak, akit közben megtérítettek a teremtőhöz. Lovas túra le van mondva. Punktum. Úgy tisztelem ezt a nálam pár évvel fiatalabb Mr.Freot, mintha maga nagyapám támadt volna fel poraiból

Éjjel kitartóan dörömböl a bádogtetőn az eső. Reggel várunk, hogy szikkadjon az út. Dél körül indulunk el Koka, Tulgit és Kibbish felé. Tum és Koka között a szurmák földjén már a sokadik folyó túlpartján ássák a fiúk az Isuzu teherkocsit. Híd, gázló nincs. Állandóan medret kell kotorni, utat kell építeni.

A folyón fürgén, mint egy gazella, egy majdnem meztelen suhanc kel át. Kíváncsisága erősebb a félelemnél, mert míg a fiúk a medret igazgatják idejön az ablakomhoz. Zsilettet, borotvát akar tőlem. Mutatom a hosszú raszta hajam, a centis szakállam. Sajnálom, nincs nekem olyan. ’Zsilett, zsilett!’

Valamit tart a kezében. Egy házilag gyártott kést kukoricacsutka nyéllel és valami formás követ. Egy darabig forgatom a kezemben ezt a nehéz, szépen csiszolt követ, mire belém szúr, hogy szentséges Atyaúristen, egy kőbaltát tartok a kezemben. Így találkozom életemben először a kőbaltás emberrel. Gyermekkel.

És akkor megpillantom. Az első szurma harcost. Összes öltözéke a vállán hanyagul általvetett Kalasnyikov. Ő is észrevette a kocsi ablakában bambán könyöklő ’farandzsit’, fehér idegent. Mozdulatlanul néz. A sofőr int, hogy rejtsem el a kamerát. Ráterítem a bőrdzsekit. A szurma egyre közelebb jön. Apolló-testére szürke geometrikus minták vannak pingálva. Láttán kiráz a hideg. Borsózik a hátam. A sofőr int, hogy nyugi van, csak a kamerát ne vegyem elő, mert akkor mindketten meghalhatunk. A szurma az ablakhoz lép, benéz a fülkébe.

A géppityut laza mozdulattal lógatja maga mellett, néha nekikoccolja az ajtónak. Az ablak peremén könyökölök, mozdulni sem tudok, nem is akarok. Odalép hozzám. Arca tenyérnyire az enyémtől. Vérben forgó sárgás-vörös szeme közepén az írisze feketén, tompán bámul rám. Ázott kutyaszaga van. A szája cefreszagot ont magából. Farkasszemet nézünk. Megbabonázott, állom a tekintetét. A mélyen lógó tágított fülcimpájában két, illetve három bőrdísz fityeg. Rádöbbenek, hogy minket nem a teherkocsi ajtaja, hanem több ezer év választ el. Ősemberrel állok szemben. Alkoholista gépfegyveres ősemberrel. A lehető legveszélyesebb emberi kombináció.

Néhány pillanat múlva megenyhül az arckifejezése. A szája ugyan nem mozdul, mégis úgy érzem mosolyog belülről. A homlokát az enyémnek nyomja, és egy pillanattal később szürke szellemként tűnik el a bozótban.

Tudom, hogy ezt a pillanatot soha nem feledhetem. A drogos, részeg sofőr, akinek a kezében van az életem, cinkos vigyorral az ábrázatján a fülét majd a lába közét mutogatja és közben úgy tesz, mintha fegyverrel lőne. Kikerekedik a szemem, leesik a tantusz, a sofőr nyerítve röhög rajtam. A szurma fülében az az öt  ’bőrizé’ megölt ellenségek levágott, szárított pénisze. Ugyan mi más lehetne itt a bozótban, a vad szurmák földjén? Szárítva nem nagyobb a kisujjamnál. Öt férfit ölt meg eddig, nagy harcos lehet.

A zsugorított pénisz gondolata ugyan mellbevág, de ha jobban belegondolok, nincs benne semmi különös. Ezen a földön a férfi a teremtés koronája, és mint olyan annak is a legértékesebb része a nemző szerve. Nem állom meg, hogy ne mosolyogjak magamban: itt én több szempont miatt is egészen biztosan a ranglétra legalján állok.

Koka-ba érve Mr.Freo leszállítja a platóról az embereit, lepakolják a málhájukat és érzékeny búcsút veszünk egymástól. Pár óra múlva megérkezünk Tulgit-ba, a következő szurma faluba. Tulgit valami eszméletlen szép fekvésű falu. Nem szállok ki a teherautóból. Nem feledve Mr. Freo és a sofőr intelmeit, az ablakból titokban készítek néhány képet. Többen dörömbölnek a kocsi ajtaján, ablakán. Pár suhanc meg akar ijeszteni. Úgy tesznek, mintha meg akarnák rohamozni a kabint, nagy köveket lengetve a kezükben villámsebesen futnak a kocsi felé, felugranak a lökhárítóra, majd látszólag be akarják verni a szélvédőt. Nem mozdulok, csak nevetek az üveg mögött, a lehúzott oldalsó ablakon nem engedem, hogy nyúlkáljanak. Egy idő után feladják, nem tudtak megviccelni, megfélemlíteni.

Pakolás közben észreveszem a székem a kocsi mellett. Órák óta ülök a kabinban, kicsit elgémberedtem, gondoltam kiszállok, megmozgatom magam. Kinyitom az ajtót, intek az egyik rakodómunkásnak, hogy hozza közelebb a széket. Belehuppanok. Rögtön kisebb csődület támad körülöttem.

A szakadék szélén üldögélő férfiak közül az egyik lustán feltápászkodik és elindul felém. Rosszindulatú, sunyi ábrázatja semmi jót nem ígér. Fölém magasodik, nézeget, megtapogat. Mutatóujjával megbökdösi a mellkasom. Megbillenek. Erre két ujjal meglök, felborulok, ott fekszem a sárban. Szó nélkül fogja a széket és odaviszi a többi férfihoz. Pár percig nézegetik, majd a sofőrt hívatják. Váltságdíjat akarnak a székért. Fel vagyok háborodva, nem akarok fizetni. A pimasz sofőr röhög. Ha annyira hülye voltam, hogy kiszálltam a kocsiból, fizetnem kell. Száz birrt akarnak. Aztán kitalálják, hogy mivel öten vannak, legyen fejenként száz birr.

Két szurma felemelt Kalasnyikovval őrzi a foglyul ejtett székem. Még nem tudom eldönteni, hogy sírjak-e vagy inkább nevessek. Fényképezőgéppel a kezemben ülök a sárban, figyelem őket. Feszülten néznek, integetnek. Amint felemelem a gépet, hogy stikában elkészítsem életem képét, ők is rám emelik a Kalasnyikovot. Győztek, én leengedem a gépet, ők nem.

Egyre hangosabban vitatkoznak. Egyikük két ujjal megfogja a széket és a szakadék fölött lóbálja. Most már ezer birr a váltságdíj. Látom, hogy a sofőr és a rakodómunkások nagyon idegesek. Azonnal fizessek nekik és tűnjünk el innen, mert ennek már fele sem tréfa, a fiúk reggel óta isznak és ilyenkor teljességgel kezelhetetlenek. Morogva ugyan, de leszurkolom az ezer birrt a sofőrnek. Két rakodó megfog, szó szerint behajítanak a kabinba, és máris spriccel a kerekek alatt a sár. A szék! Hol a szék? Feltették a széket? A sofőr rám sem nézve morog valamit, hogy biztosan, remélhetőleg, de nem állhatunk meg megnézni, mert a tömeg közben őrjöngeni kezdett a faluban.

Estefelé érkezünk meg Kibbish-be, a szurmák főfalujába. Egy sáros utca, jobbról, balról kopottas vályog épületek sorjáznak rendetlen összevisszaságban. Világítás sehol, tapad a sár. Egy lebujban még épp megeszem az utolsó morzsákat. Rám tapad egy alkoholbűzös fiatal srác. Ő a legjobb szurma túravezető, majd ő elvisz a tuti helyekre. Miért, ez még nem az? Elegem van belőle, elküldöm, mire dühösen kiabálja, hogy ezt még megkeserülöm. Mi van, mindenki megőrült errefelé?

Nincs szállás. Segítőkkel elbotorkálunk a laktanyáig, kijön egy pár tiszt, majd megvakítanak a lámpájukkal. Hitetlenkedve, szörnyülködve néznek, nem hiszik el, hogy egyedül vagyok. Errefelé nincsenek turisták, nagyon eltévedhettem, közlik velem, de nem akarnak segíteni, nem adnak szállást.

Visszamegyünk az egyetlen kocsmáig. Ott az ivó sarkában a tulaj kiad nekem egy matracnyi helyet. Száz birr az ára. Hoznak egy végtelenül koszos és büdös matracot is. Ugyanannyi pénzért. Nem bánom, le kell feküdnöm, vagy elájulok.

Két alkoholista szurma egész éjjel ott sutyorog mellettem egy padon. Már nem érdekel, semmi sem érdekel, csak aludni akarok. Hajnali háromkor rendőrök ébresztenek. Le akarnak tartóztatni, mert nem fizettem be valami turisztikai adót. Kinevetem őket, nem megyek sehová. A jóakaróm a rendőrök háta mögött fennhangon üvölt, hogy vigyenek már el, nem látják milyen veszélyes vagyok? Becsukom a szemem, összefonom a karjaim a mellkasomon, kizárom ezt az újabb vásári komédiát.

Hajnalban szakad az eső. Nem örülök neki, mert azt jelenti, hogy egész nap ebben a kocsmában kell majd rostokolnom. Reggel fizetek egy pár szurmának, hogy lefényképezhessem őket. Dél körül megjelenik a tegnapi srác két tagbaszakadt rendőrrel. Le vagyok tartóztatva, mert nem váltottam ki az engedélyt a fotózáshoz. Megfognak, húznak-vonnak a nagy sárban a rendőrség felé. Ott elveszik a székem és engem a mangófa alá ültetnek. A kapitány este érkezik, addig üldögéljek ott szépen. Az egyik nyílt arcú, értelmes tekintetű fiatal őrmester beszél pár szót angolul, nála megpróbálkozom. Megkérem, hogy üljön bele a székbe és próbáljon egy méter menni a sárban. Gyanakvóan méreget, de győz a kíváncsisága. Nem sikerül neki. Rábeszélem, hogy adja vissza a széket, mert mint látja, úgysem tudok sehová elmenni. Rááll, de azért mutatja, hogy jó lenne, ha egyik kezem odabilincselhetné a székhez. Meg is teszi. Pár perc múlva meggondolja magát, leveszi a bilincset, nevetve mondja, hogy vállalja a felelősséget értem. Délután beszélgetünk. Megérkezik a kapitány, egy erőszakos, egyenruhás, vérben forgó szemű szurma. Ilyet még nem láttam, állapítom meg magamban. Nincs mese, ki kell csengetni a kétféle díjat, ami egyértelmű, hogy valójában az én váltságdíjam. Fizetek.

Újsütetű őrmester barátom és egy kiskatona segít eljutni a teherautóig. A sofőr röhög rajtam, hogy mennyire koszos vagyok. Azt hitte, már nem élek. Köszönöm szépen. Nem akar elvinni, azt mondja nincs hely. Tiszta sor, magamra kell licitálni a helyért. Errefelé ötven birrt fizettem, a sofőr most ötszázat akar. Nincs sok választásom, lehet, hogy hetekig nem lesz másik teherautó. Az őrmester megszorongatja a sofőr nyakát. Megállapodunk háromszáz birrben. Fele most, fele ha eljutottunk Mizan Tefariba. Nyakával az őrmester lapáttenyerében a sofőr, még őrjöng egy sort, de végül győz a kapzsiság. Kiszabadulok a szurmák fullasztó gyűrűjéből, felmászok a kabinba, becsukom a szemem és évek óta először elmondok egy rendes református imát.

A dülledt szemű, alkoholista, drogos seggdugasz sofőr demonstrálja, hogy avatott kezekben, kuplung és fék nélkül mire is képes a bozótban a szurmák földjén egy Isuzu teherkocsi. Most már tudom. Őrülten pumpálja a féket, sokszor kézifékkel lassít, kender madzaggal a csuklóján rángatja a folyton beeső kuplungpedált.  Amikor a terep lehetővé teszi, hogy lelassítsa, felfuttatja a kocsit a domboldalra. Összességében fárasztóbb lehet így vezetni, mint a szorítóban lenyomni egy tizenkét menetes bokszmeccset. Meg kell adni, ami az övé, az az övé. Jól működő teherkocsit egy hülye is el tud vezetni!

Néha kérdőn pillant rám oldalvást, mintegy elismerő pillantást kunyerálva. Megnyugtatom, hogy  ’very good driver’, azaz nagyon jó sofőr, tökéletesen biztonságban érzem magam és gondolatban hozzáteszem, hogy valahogy csak túléljük ezt az éjszakát is. Továbbfűzve a gondolatot, elismerem, hogy szakavatott vadbarom kezekben a gyári Isuzu csodákra képes, de akkor is: majd az összes etióp sofőrnek örökre el kellene venni az istenverte jogsiját.

Késő éjjel érünk Mizan Tefariba. Szakad az eső, nincs szállás, minden be van zárva. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre nem süllyedek el a sárban.

Hajléktalan kis barátaim beprotezsálnak valami kutyaólszerű szállásra. Hanyatt vágom magam és ruhástól ájulok álomba.

 

 

 

 

 

Képgaléria: 
a.szobam.tumban.jpg
anyuka.kibbishben.jpg
baba.marhaborben.jpg
bot.nelkul.nem_.szurma.a.szurma.jpg
kislany.fultagitoval.jpg
megvan.az_.ebed_.jpg
kollegam.mr_.freo_.jpg
nagymama.kalabash.pipaval.jpg
nem.ez_.a.legnagyobb.ajaktanyer.jpg

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.