Jelenlegi hely

Fától az erdőt

Herceg Attila képe

Magyarország, 2015 márciusa.
Közösségi oldal, azon belül egy csoport, ahol hasonló érdeklődéssel rendelkező "felhasználók" oszthatják meg egymással gondolataikat, kérhetnek egymástól segítséget.

Késő este van, már készülődök az alváshoz, amikor egy bejegyzésre leszek figyelmes.
Egy kamaszlány kér segítséget, tanácsot. Az iskolapszichológus "pánikbetegnek" nyilvánította és gyógyszert írt fel. Röviden leírja a tüneteit, amelyek mögött a korábbi orvosi vizsgálatok nem mutattak ki szervi okot. A gyógyszerezés ötletét elveti, azt kérdezi a csoporttól, miként nyújthat önmaga számára valóban hatékony segítséget.

Úgy éreztem, segíthetek. Leírtam hát a gondolataimat a "betegséggel", valamint a gyógyszerrel kapcsolatban, és megosztottam vele a saját tapasztalataimat.
Először is a legfontosabbat: nem vagy beteg! Nem véletlen, hogy a pszichológia nem "pánikbetegségről", hanem pánikzavarról ír. A két kifejezés között nem csupán stilisztikai, vagy árnyalási különbség van, hanem a zavar rávilágít arra, hogy átmeneti állapotról van szó, ami egyben azt is jelenti, hogy valamilyen külső vagy belső ok miatt a testi-lelki egyensúly felborult.

Ilyenkor ugyanis hajlamasok vagyunk elfelejteni, hogy a tünet valamire utal, ám ha azt elfojtjuk, nem találjuk meg a probléma valódi forrását.
Gondoljunk csak arra, amikor lázasak vagyunk. Nem maga a láz a betegség oka, az csupán egy nagyon is árulkodó tünete. Természetesen elnyomhatjuk a lázat, de a szervezetünkben lévő esetleges gyulladás ettől még nem múlik el.
Csak ugye jobb elnémítani azt, aki riogat.

 

Mi történik pánikzavarban bekövetkező roham alatt?
A szervezet riadókészültséget fúj, a szimpatikus idegrendszer felkészül a fenyegető támadás elhárítására. Felgyorsul a szívverés, a légzés szaporábbá válik (ez már önmagában elég ahhoz, hogy kisebb hőemelkedést váltson ki). Testünk készen áll arra, hogy küzdjön vagy meneküljön.
Vajon pánikzavarban szenved az, aki éjszaka a kietlen utcán sétálva azt veszi észre, vagy valaki egyre gyorsuló léptekkel követi? Betegnek tekinthető az, aki észleli, hogy az épületből, ahol éppen tartózkodik, lángok csapnak ki? Minden bizonnyal Ön is azt válaszolná, hogy nem.
Aki a támadás, vagy éppen a tűz elől menekül, rosszul teszi? Ilyen helyzetben a szervezet kvázi stresszreakciója életet menthet.

 

Azok, akik pánikzavarban szenvednek, egy-egy roham során azt érzik, menekülniük kell. Azonnal el kell hagyniuk a helyet, ahol akkor vannak, különben valami baj történik.
S mégis nagyon sok esetben a félelem paralizál, szinte bénává, cselekvésképtelenné tesz, miközben a testünk már csak a riadó parancsra vár. Ugrásra készen válunk mozdulatlanná.
Nem furcsa kettősség ez?

 

Segíthet-e ilyen esetben a gyógyszer?
Gondolatban térjünk vissza a sötét, kihalt utcára, vagy a lángoló épületbe. Hogyan fogunk dönteni? Megadjuk magunkat a biztos fájdalomnak, szenvedésnek, vagy a lehető leggyorsabban kiutat keresünk? Minden bizonnyal ez utóbbit választjuk.
Viszont képzeljük el, hogy a kezünkben vagy egy "csodaszer", ami képes megváltoztatni a szándékunkat. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a kis pirula szinte egy szempillantás alatt riadót fúj a paraszimpatikus idegrendszer számára, ami beindítja a gátló reflexeket, tehát éppen az eddigiek ellenkezője fog történni. Szívverésünk, légzésünk lassul, izmaink elernyednek; tulajdonképpen egész kellemes érzés kezd elárasztani minket. Ugyanakkor minden esélyünk megvan arra, hogy ezzel az idilli érzéssel együtt legyünk rablás, vagy lakástűz áldozatai.

 

Mi tehát a valódi tünet a pánikzavarnál?
Éppen maga a félelem. Valamit mutatni szeretne - talán éppen a kiutat.
Mi történne, vagy egy pillanatra megfordulnál, mielőtt eszeveszett rohanásba kezdesz? Talán észrevennéd, hogy a mögötted sietve közeledő alak kezében ott van a lakáskulcsod, ami az imént esett ki a zsebedből. Vagy a lángok elől menekülne meglátnád, hogy a legközelebbi kijárat éppen melletted van.
Milyen érzés töltene el ezek után? Valószínűleg a felszabadultság, a megkönnyebbülés. Mindezt átélhetnéd úgy, hogy a "csodaszer" tompítja az érzékelő képességeket?

 

Visszatérve történetünk elejéhez: leírtam tehát a lánynak, hogy szó sincs betegségről (ha pedig nem beteg, mi szüksége lenne a gyógyszerre), a félelmet pedig meg lehet szelidíteni és segítőnkké tenni. /Hozzáteszem, ha a pánikzavar súlyosabb formát ölt, esetleg agorafóbiával társul, a gyógyszeres kezelés átmeneti segítséget jelenthet, de a legjelentősebb javulást a terápiával történő kombinált kezelés képes elérni./
Alig egy óra leforgása alatt számtalan hozzászólás érkezett, színesebbnél színesebb ötletekkel. (A személyes "kedvencem" az volt, amikor valaki leírta, hogy a "depresszió egy kémiai folyamat, amit a gyógyszer képes megállítani".) Ezek között szerepelt iskolaváltás, homeopátiás szerek, csodatevő cseppeket, és minden, amit csak el lehet képzelni. Egy hölgy megkérdezte a lánytól, van-e a családjában olyan felnőtt, akivel nyíltan és őszintén beszélgethet. Ekkor derült ki, hogy a lány szülei meghaltak, s bár szereti azokat a családtagokat, akik jelenleg nevelik, velük nem meri megosztani a legmélyebb érzéseit.

Mintha ez meg sem történt volna (tisztelet a kivételnek), az ötletdömping folytatódott tovább.
Ekkor döbbentem és bénultam meg én is, majd egyre erősödő keserűséggel vegyes harag vett erőt rajtam.

 

Tényleg itt tartunk? Még mindig nem látjuk a fától az erdőt?
Minden tiszteletem azé a hölgyé, aki megkérdezte, tud-e erről őszintén beszélni - ezzel újra felnyitotta Pandora szelencéjét.
Megtalálta azt az okot, amire nincs semmiféle kemikália, ugyanis nem a test szorul gyógyításra, viszont a legtöbbször csak erre vagyunk képesek. Tesszük mindezt úgy, hogy körülbelül 20 éve egyre több orvos ismeri el és fel a testi betegséget, tünetek mögött rejtőző lelki okokat. S még mindig csak kevés embernek szúr szemet, hogy néhány vegyületet keverünk gyanúba a hangulati problémáink miatt.
Ha valóban így lenne, már születésünkkor megkapnánk azt a védőoltást, amely ezekre a hormonokra hat. Persze korántsem biztos, hogy ha kezünkben lenne a boldogtalanság egyetlen ellenszere, képesek lennénk azt egymással önzetlenül megosztani.

Amíg receptekre kell írni a megoldás kulcsát, nagyon nehéz dolgunk lesz. Ugyanis a patikákban nem találunk megértést, szeretetet, meghallgatást - ezeket pedig nem nyomtathatjuk rá a rózsaszín papírra.

Hozzászólások

Tudom, hogy manapság a "lélek" virágkorát éli, hiszen ezt látjuk/halljuk mindenütt, ez árad a médiából, a környezetünkből, mindenből és mindenkitől... Azonban az emberek elfelejtenek egy fontos dolgot... Mint azt legutóbbi levelemben kifejtettem, a lélek, mint önálló emberi alkotói elem nem létezik. A hétköznapi értelemben vett lélek érzelmeink összessége, az érzelmeink pedig hormonális válaszreakciók a környezeti hatásokra. Ha megtámadnak minket, elfog a félelem és az idegesség, megnő az adrenalinszint. A boldogságunkat/szomorúságunkat pedig az endorfin szintje határozza meg. Egy pánikzavarnál nem csak a hormonszintet kell megemlíteni, hanem első sorban a tudatos gondolkodás hiányát. Az észlelés önmagában nem feltétlenül kellene, hogy hormonális (érzelmi) reakciót váltson ki. Aki képes kifejleszteni a racionális gondolkodást ilyen fokon, hogy képes felül emelkedni testi reakcióin, annak nincsenek pánikrohamai. Észlelés után tudatosan mérlegeli, hogy mik a lehetőségek, és felkészül rájuk. Vegyük példának az utcát és házat (mint a leírásban). 1. Észlelés: egyre gyorsabban jön mögöttem valaki. Az információ tudatos feldolgozása: - talán csak siet valahova (nem érdekes számomra) - talán engem akar utolérni valami okból a) jó szándékból (pl. elhagytam a kulcsomat és vissza akarja adni) b) rossz szándékból (bántalmazni és kirabolni akar) Mérlegelés: - pl. külső megjelenése alapján a) jó kinézetű, valószínűleg jó szándékú ember b) rossz kinézetű, valószínűleg rossz szándékú ember Lehetőségek listázása: a) lassítok, megvárom, megkérdezem, mit akar b) elfutok egy ismert irányba, vagy felkészülök a harcra 2. Észlelés: ég a ház. Az információ tudatos feldolgozása: - a ház melyik része ég - mely területekre terjedhet át a tűz - mekkora a tűz - el tudom-e oltani - mely értékeimet menthetem ki a lakásból - merre van a legközelebbi kijárat Mérlegelés: - a fenti lehetőségek közül kiválasztom az(oka)t, mely(ek) a helyzethez képest leginkább kivitelezhető(ek) - legyen ez most a menekülés (a leírás miatt) További információk: - hol találom az épület alaprajzát kifüggesztve, melyen jelölve van, merre kell elhagyni az épületet tűz esetén - hol vagyok én jelenleg - merre van a legközelebbi kijárat - van-e poroltókészülék a közelben (amely segítségemre lehet) - hol lehet még másik kijárat, ha a legközelebbit a tűz és az égő épületrész elzárja Mérlegelés: - a fenti lehetőségek közül kiválasztom az(oka)t, mely(ek) a helyzethez képest leginkább kivitelezhető(ek) - legyen ez most a legközelebbi kijárat (a leírás miatt) Lehetőségek: - a legközelebbi kijáraton át mérsékelt lépéstempóban távozok az épületből, másokat nem halálra taposva, sem pedig akadályozva. Ez talán kicsit sok információnak és lehetőségnek tűnik egyszerre, mindössze néhány pillanathoz képest. Azonban az agyi szinapszisok az információkat akár a másodperc 1/25-öd része alatt is képesek továbbítani. Gyakorlatilag a fent említett sorokat (aki előzetesen már felkészült egy ilyen eseményre) 1 mp alatt végigjátssza magában, és hoz egy döntést, mely nyilvánvalóan előre megfontolt alapokon nyugszik, és valószínűleg utóbb sem bánja meg az ember. Míg ha pánikszerűen "küzdünk, vagy futunk", nagy az esélye, hogy hirtelen döntést hozunk, mely utóbb sokkal károsabb hatásokat eredményezhet, mint maga az alapszituáció. Így tehát sokkal hasznosabb gondolkodni, mint pánikolni, hasznosabb, ha logikus gondolkodásra hallgatunk, mint a pánikra, mert aki nem képes hidegvérrel, tárgyilagosan hozzáállni a dolgokhoz, és maga eldönteni, mikor jön el az adrenalintermelésnek az ideje, azt lehet, hogy a pánikkal együtt kirabolják, avagy bennég az épületben. Természetesen a pánikra nem a gyógyszeres kezelés a megoldás. De nem is az, hogy beszélünk az érzéseinkről valakivel órákig... Az, hogy elmondjuk, hogy lecsökkent az endorfin szintünk, és ezt oly választékos szavakkal tesszük, hogy "szüleim meghaltak, nincs kivel beszéljek, nem tudom, mihez kezdjek, bla bla bla", még nem fogja megoldani egyetlen problémánkat sem! Mint ahogy a küzdés sem oldja meg sokszor a problémát (mert lehet, hogy alul maradunk úgy is, vagy éppen véletlenül mi öljük meg támadónkat), és a futás sem biztos, hogy eredményre vezet (talán épp a támadó társai felé futunk, vagy egy zsákutcába; vagy pánikunkban kiugrunk a ház ablakán, ha sztenderd menekülési útvonalat nem találunk, és így akár még nyakunk is szeghetjük)... Az érzéseinkről való papolás, még ha nemes hallgatósággal is állunk szemben, csak tüneti kezelés, nem segítség(!) - éppen úgy, ahogy gyulladás esetén a láz csillapítása. Még ha jobban is érezzük magunkat egy probléma kibeszélése után, ettől még a probléma fennáll, nem lett megoldva, és később ugyanúgy vissza fog térni, és ugyanúgy pánikba esünk majd. A probléma tehát nem a lélekben van, nem az érzelmekben, nem a hormonokban, hanem a fejben, az agyban, a gondolatokban. Az emberi gondolkodást kell ilyenkor megváltoztatni. A legjobb gyógyír az, ha ridegen, tárgyilagosan, érzelemmentesen közelítünk egy-egy problémához, és érzéseink ecsetelése helyett, kitaláljuk a megoldást. És ha a problémát megoldottuk, már nem fog többé gondot okozni, így a negatív érzések sem térnek vele kapcsolatban vissza! Ehhez nincs szükség gyógyszerre, sem hallgatóságra, csupán nyugodt környezetre, és néhány óra csendes, magányos gondolkodásra. Hiszen ne felejtsük el a természet legszebb törvényét: minden organizmus, minden élő szervezet képes az öngyógyításra!

Oldalak

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.