Jelenlegi hely

A csapda, amibe a vadász és a vad is beleesik - 1. rész

Herceg Attila képe

Mára az idő kulcsfogalommá vált. Ahhoz azonban, hogy a jelenlegi értelmében használhassuk, hosszú folyamaton esett át.
Két kérdés még mindig nyitva van. Hogyan használjuk az időt? Mivel töltjük ki?

Az ugyanis csupán az érem egyik oldalát jelenti, miként gazdálkodunk a rendelkezésre álló idővel. Leginkább ilyen fontos (ha nem fontosabb) annak a tartalomnak a helyes megválasztása és kiaknázása, amire az időnket fordítjuk.

Valóban mélyebb ismeretekre teszünk szert, "jobbakká" válunk abban, amire több időt áldozunk?
Nézzünk egy példát: az egész napos iskolát.

Az általános iskolákba járó gyerekek (főként az alsó tagozatos tanulók) reggel 8 órától délután 16 óráig az intézmény falai között töltik a napot. Mintha kis felnőttként teljes munkaidőben foglalkoztatná őket az iskola. Természetesen az oktatásszervezés igyekszik ezt a napi 8 órát változatossá tenni: ebbe beleférnek a tanórák, az étkeztetés, az önálló tanulás, a közös játék.

8 óra hosszú idő. Mégis, mi az, ami nem fér bele?
Sajnos legtöbb esetben nem fér bele mindaz, amire jó esetben a gyermek (rosszabb esetben kizárólag a szülő) szeretne még járni. Nem fér bele mindaz, amivel még foglalkozni szeretne. Többek között a művészetek, vagy éppen a sport.

A mai világban az iskolák szerepe, megítélése is jelentősen megváltozott. Az iskola, benne a pedagógussal együtt szolgáltatássá, szolgáltatóvá vált - még azok a területei is, amelyek egyáltalán nem kötelezőek.
A szolgáltatások mögött azonban minden esetben érdek húzódik, és (sajnos) a piacorientált, fogyasztói társadalomban az érdek is pejoratív felhangot kap. Aki szolgáltat, ad ugyan valamit, de megpróbál arra törekedni, hogy ő maga "jobban járjon", mint az, akinek szolgáltat. Lényeges különbség van a szavak között: nem szolgál, hanem szolgáltat! Ambivalens függőségi kapcsolatot hoz létre, mivel nem egyszerűen arról van szó, hogy az adó és a kapó fél elfogadja, hogy szükségük van egymásra. Mondjuk ki nyíltan: a szolgáltatásba belecsúszik a kizsákmányolás is.

Persze ezt nem szabad ebben a formában, ilyen puritán és közvetlen módon tálalni annak, aki igénybe kívánja venni a szolgáltatást. Találni kell egy hangzatos szlogent, egy olyan érvet, ami mögé elpalástolhatjuk a megtévesztés szándékát, és amivel el tudjuk hitetni, hogy a másik érdekeit tartjuk szem előtt. Csakhogy a játék kettős: a másik fél is a saját érdekeit akarja érvényesíteni. Ez azonban a párkapcsolatokon belül is hatalmas csatározásokhoz vezet, nem beszélve a szolgáltató-fogyasztó viszonyról.

Mit akar a szülő?
Eddigi tapasztalataim szerint azt, hogy délután 4-kor egy "naprakész" gyereket kapjon vissza az iskolától. Érthető, hiszen ő is gürizett, dolgozott, elfáradt - akárcsak a gyereke. Jó lenne, ha otthon már nem kellene tanulni, leckét írni, egyik különóráról a másikra furikázni a gyereket. A szülő - jogosan - azt akarja, hogy az eltöltött 8 óra alatt a gyerek kapja meg mindazt, ami "benne van a szolgáltatásban". Elvégre az iskola van a gyerekekért, és nem fordítva. Vagy mégsem?

Ugyanakkor ha a gyerek (hangsúlyozom: jobb esetben a gyerek, és nem a szülő) szeretne megtanulni egy hangszeren játszani, bizony mérlegelni kell, milyen extra idő- és pénzbeni kiadásokkal jár a zenetanulás. A legfontosabb kérdés, ami ilyenkor felmerül: belefér a 8 órába?
Őszinte leszek: mint zenepedagógus, talán kevésbé érezném kényelmesnek azt, hogy reggel 8-tól délután 4-ig az iskolában legyek (hiszen rendszerint ráérek délután bemenni), ám a hamis luxus érzését talán fel tudnám váltani arra, hogy amikor délután 4-kor kilépek a kapun, magam is "készen vagyok". Nem idegileg, hanem azzal az érzéssel eltelve, hogy mára nincs több teendőm. Foglalkozhatok az egyéb munkáimmal, a hobbimmal, a családommal. Csakhogy a délelőtti látszat-lébecolásnak ára van.

Bármennyire nem szeretném, el kell fogadnom, hogy magam is szolgáltató vagyok. Feladatom: megtanítani a gyermekeket zenélni - persze szem előtt tartva, hogy a tanulókban ott van a potenciál, mindegyikük egy kis csiszolatlan gyémánt. Nekem nincs más dolgom, mint hozzásegíteni őket saját talentumok megismeréséhez. Túl pátoszos, és idealista, igaz? Akkor álljunk vissza két lábbal a sáros földre.
Nap mint nap meg kell vívnom azt a harcot, ami a szolgáltatásból fakadó érdekérvényesítésből ered. Mi az én érdekem? Az, hogy a gyerekek és a szülők megkedveljenek engem, a zenét, a művészeteket, és így mindenki eredményes tanárként tekintsen rám. Elérhető ez? Ébresztő: szolgáltató vagyok! Tényleg kötelező kedvelni engem?
Mi a szülő és a gyerek érdeke? Az, hogy szeresse a zenét, a művészeteket, és persze minden flottul menjen. Az első kettő még találkozik az én érdekeimmel, az utóbbi már megkérdőjelezhető.

Itt jön azonban a következő csavar: bármennyire szeretném, csak ritkán tudok megfeledkezni arról, hogy én csupán egy szolgáltató egység vagyok a nagy szolgáltatói egészben. Még ha én is hirdetem az igét, miszerint a gyerekekért vagyunk (és ugyebár nem fordítva), akkor is szembesülnöm kell azzal, hogy az egész napos iskola is ugyanezt gondolja (magáról?), vagy ha nem is gondolja, de a szülők felé ezt közvetíti. Mi következik ebből? Újabb érdekütköztetés: vajon az a szolgáltatás, amit én nyújtok, belefér-e a 8 órába.
Sajnos ritkán. Pedig megpróbálunk kedvezni a gyereknek és a szülőnek. Nem kell kocsikázni késő délután, kora este. Odamegyünk, ahol a gyerek a "munkaidejét" tölti. Igen, csakhogy ott más "alkalmazza" őket, és nem feltétlenül veszi jó néven, hogy behatolok az ő territóriumára, és még az általa megszabott időkeretbe is bele akarok piszkálni.

Mi történik, ha nem sikerül ügyesen ütköztetni az érdekeket?
A gyereknek 16 óra után sikerül "szolgáltatást nyújtani", ám ilyen feltételek mellett nem biztos, hogy létrejön a szerződés. Egy darabig próbáljuk, de idővel nyűggé válik, és plusz terhet jelent a sok egyéb iskolai teendő mellett - ugyanis azok mégsem zárulnak le 16 órakor.
Milyen szerződésről mondunk le a legkönnyebben? Olyanról, amit idő- és pénzkidobásnak ítélünk, ráadásul nem is kötelező, s csak az amúgy is fogyatkozó energiáinkat emészti fel.
Ennél a pontnál pedig terelhetnénk arra a szót, hogy ha elfogynak az ügyfelek, mi lesz a szolgáltatóval? Lesz még rá szükség? Lesz biztos munkahelye, keresete?
Egyéni probléma.

Miért jelent problémát, ha az oktatás szolgáltatássá válik? Amit pedig nyújt, miért nem zárul le 16 órakor? Miért marad a nyakunkon a munka a munkaidő letelte után is?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ - hamarosan, a 2. részben.

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.