Jelenlegi hely

Pszicho-balett – kerekesszékkel 1.

Nagy Bendegúz képe

Ötévente rendszeresen meg kell jelennem az OORSZI (Országos Orvosszakértői Intézet) színe előtt, hogy megállapítsák, továbbra is rokkant vagyok, bár az összes orvosi zárójelentésemben az áll, hogy állapota végleges, javulás, változás nem várható.

Öt évvel ezelőtt Kiskunhalason az orvost bátorkodtam kijavítani, hogy rokkant és tolókocsi helyett inkább mozgássérült embert és kerekesszéket mondjon tollba feltűnően csinos asszisztensének. Nagy hiba volt: a doktor úr cinikusan kérdezte meg, hogy jártam-e nyugaton, illetve, hogy ha ennyire okos és önálló vagyok, vissza is minősíthet, ami azzal jár, hogy nem kapok rokkantnyugdíjat. Azt hittem, kandi kamerával éppen a Csinibaba folytatását veszik fel…

Fél tízre hívtak a bizottság elé, tudom, így kell mondani – a szüleim falujában, Zsujtán majd’ minden szántó-vető ember rokkantnyugdíjas, ők szokták emlegetni a bizottságot akkora pátosszal és alázattal a hangjukban, mintha legalábbis az atyaúristen ítélőszéke lenne. Ami azt illeti, nem is tévednek nagyot…

A kórház előtt, az akadálymentes parkolóban taxisok pöffeszkednek, nekem marad a meredek utca, ahol szinte lehetetlen kiszállni. Megoldom. Az OORSZI-hoz vezető út akadályokkal van kikövezve. Felugratni a padkára, fel a meredek gyepen, át a hatalmas repedéseken, fel a nyaktörő rámpákon, (miután a kutyaszart kerülgettem a fűben, amit nem sikerült, azt törölgetem a kesztyűvel), fel a padkán a meredek kapualjba, át a rohadó vasküszöbön, végigzötyögni a tenyérnyi réseket kerülgetve az udvari kőburkolaton, megküzdeni a még meredekebb ajtónak nekifutó rámpával, küzdeni fél kézzel az ajtóval, fél kézzel tartani magam, hogy fel ne boruljak.

Még egy utolsó nagy rántás és bent is vagyok. Első pillantásra ez a hely az eleven emberek kriptája. Persze, itt még az egészségesnek és a gyógyultnak is haldokolni kell, mert ha nem, a bizottság elveszi a járandóságot. Az ajtókra „Schindler-listák” vannak kifüggesztve, rengeteg ajtó rengeteg névvel, végre megtalálom magam. Egy fiatal nő ül furcsa, merev, kifeszített gerinccel és fájdalomtól eltorzult arccal a kényelmetlen fröccsöntött széken. Tíz perc múlva fél tíz, jó vagyok, félkor bemegyek, max. fél óra, utána mehetek a 11 órai szakmai megbeszélésre.

Pontosan fél tízkor halkan, de határozottan kopogok az ajtón. Mivel válasz nem jön, benyitok. Meglepetten bámul rám az orvos és segédje. Mutatom a papírt, az áll benne, hogy saját érdekében pontosan jelenjen meg, fél tíz van, kérem, hogy állapítsa meg, hogy rokkant vagyok és utána mehessek a dolgomra. Csak néznek, mint a Bálám szamara, jól mulatnak, találgatják, hogy a Holdról vagy a Marsról érkeztem-e? A nővér rám förmed, hogy tessék kifáradni, majd hívni fogjuk. Reménytelenül lobogtatom a papírt, motyogok valamit, de a nővér hajthatatlan, kifelé, ez itt a magyar egészségügy, mondja, itt nekem nincsenek jogaim. 11-kor fontos dolgom van… na, erre megszólal az orvos is, hogy miért vállaltam el, ha tudtam, hogy bizottság elé kell mennem. Nem akarom érteni a kérdést. Várjak kint, valószínű, hogy egy órakor már sorra is kerülök.

Levágom a papírjaim az asztalra, majd küldjék utánam postán a szakvéleményt, ha van kedvük, és kint is vagyok. De kérem, én pontos voltam, fél tíz van, ha én igen, Önök miért nem...

A nővér kimutat a folyosóra, a fiatal nő fájdalmasan nyögdécsel. – Látja, ő már fél nyolctól itt vár és nem panaszkodik, pedig megtehetné. Maga itt meg mekkora cirkuszt csinál! – Őt hányra hívták be? kérdezem, de választ már csak a csukott ajtó ad. A folyosón a rengeteg szenvedő ember látványa megtöri a lendületet, s miután félhangosan a mennyezet felé kikáromkodtam magam, szóba elegyedek a nővel. Orvosi műhiba, nem műtötték meg a gerincét, pedig kellett volna. Január óta pokoli kínokat él át.

Fél óra múlva kijön az orvos, elégedetten nyugtázza, hogy jó beteg vagyok, várok, nem mentem el. Odalép, megveregeti a vállam. – Higgye el, én maximálisan együtt érzek Önnel... kezdené. Durva hangon torkollom le, hogy semmi szükségem az együttérzésére, csak azt szeretném, ha mindenki pontosan végezné a munkáját. Az orvost halálosan megbántották a szavaim. – Köszönöm, nagyon köszönöm, ezt érdemlem negyven évi sebészeti múlttal, köszönöm! Miért nem jelent fel?!

Fél tizenegy felé nyílik az ajtó, kiszól az orvos, na jöjjön. Úgy látszik, megemésztette a fájdalmat. Elkezd diktálni a nővérnek, deja vu érzés kerít hatalmába: kijavítom, nem vagyok beteg, nem tolókocsi, nem rokkant, stb. – Miért nem diktálja maga inkább? Közli, hogy változni fog a besorolásom, mert az új rendelet szerint 100 százalékos rokkantnak a halott ember számít, számomra 96 százalékra gondolt, ez van a rendeletben. Egyetértek-e, elfogadom-e? Igen, tökéletes, mondom – 4 százalékra a haláltól, gondolom. Ennyit érek, majdnem halott vagyok. Nyilván ezért nem köthetek életbiztosítást sem, túl nagy rizikót jelentek a biztosítónak.

Néhány csörte után döntetlen az állás, lassan megtaláljuk a megfelelő hangot, végül is két értelmes ember áll egymással szemben. A körülmények pedig adottak – és mellesleg le vannak szarva. A nővér nem enyhül, ő mindig is gyűlölni fog. Csodálatra méltó a lojalitása. Nem barátként válunk el, de legalább kezet tudunk rázni és az arcába tudok nézni. Ő nyert, én várakoztam – akárcsak a kaszinókban a bank, az egészségügyi rendszer nem veszíthet.

Az útiköltség-papírral nyomás a titkárságra, szokásos történet, kopogok, meglepett arcok. Titkárnő kérdi tőlem a kísérő nevét, TAJ-számát. Mondom a saját TAJ-számom, nem egyértelmű a kérdés. A titkárnő dühös lesz, mert javítania kell a papírt, megszid, hogy ennyire értetlen vagyok. Vagy hatan vagyunk az irodában, körülnézek, és elnézően, ámbátor bocsánatkérően vigyorgok – ők nem tudják, hogy milyen közel járok a halálhoz. Négy százalékra. Eszembe jut egy svéd és egy kaliforniai kórház, de elhessegetem a gondolatot, inkább arra kell figyelnem, hogy kifelé se boruljak fel vagy törjem szét a szék kerekét, ha már idáig eljutottam Isten segedelmével …

Hozzászólások

Hogy tudnak ilyet irni? Egyszeru, nagyon egyszeru. Nem kell hozza mas, mint egy kerekesszek, (bar az helyettesitheto, mondjuk feherbottal, peldaul) intelligencia, - es egy orszag, ahol szinte minden pillanatban megalaznak.

Oldalak

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <param> <strike> <caption> <!--pagebreak--> <iframe>
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.